Vázlat a tömeggyilkos népirtó terroristák kiirtásának miértjéről és metodikájáról

Terjesztésre!

Metzinger-féreg! Kovács Krisztina családostól leölni való bírópatkány! Kabai Andrea agyonverni kell mocskos állat! Zombor-büdös patkány! Draskovics Tibor és Petőfi Attila (a Nemzeti Nyomozóiroda vezetője), utolsó, moslék, undorító, sörétes fegyverekkel minden népekért családostól halomra lövöldözni kell utolsó tetves átkozott tömeggyilkos interkontinentális terrorista népirtó férgek!

Hogy miközben előre bejelentett tömeggyilkos terrorcselekményeket bekövetkezésre ítélve eltussoltok, ahogyan az indonéz esetben is tettétek és teszitek évek óta, hogy egy-egy terrorcselekményt követő negyed esztendő több tucat nyilvános feljelentése is kevés hozzá, hogy előbújjatok, mint koszos tömeggyilkosok, hogy még titokban sem érdeklődtök, civilnek álcázva magatokat, mert minden tudtok, és nincs mit kérdezni, továbbá hogy ennek túloldalán embereket, akik békésen és mások testi épségének és életének békés őrzésére odaállnak saját közterületükön egy híd szélén a járdára (ahogy én is tettem 2007 október 26-án az Erzsébet híd hídfőjénél), azokat koncepciós perekben közel negyed esztendő letöltendő szabadságvesztésre ítélitek, annak ellenére, hogy ugyanakkor jövedelmük sincs, és tudván tudjátok, azaz éppen ezért, mert tudjátok, hogy sok milliárdos politikai bűntettek és bűnösök mintegy naponkénti megbuktatásán dolgoznak, de ti az elkövetőket fedezitek, de kivétel nélkül az összes ügyben, a lakosságot pedig üldözitek, sanyargatjátok, zaklatjátok, provokáljátok, tönkre teszitek, utcára és kórházakba juttatjátok, megnyomorítjátok, halomra lövöldöztetitek járókelésért, kilakoltatjátok, gyermekeik játékait (mint a napokban történt) elégetitek, mint Berlinben a könyveket), emberek sokaságát a halálba kergetitek, az eseteket minden köznek szánt búcsúlevelekkel a média által elrejtitek, a nép tagjait igazmondásért, nyomozásért, vagy mert útjába kerültek egy cionista beruházásnak, vagy kellemetlen adatokhoz jutottak hozzá, megöletitek, és eközben 100 milliós végkielégítésekben semmi kivetni valót nem találtok, mert az elkövetők gazdagok, és Petőfi-kurva anyád ikerbarmai, multimilliárdokat elsíbolt olajszőkítési ügyekben, ahol az elkövetők tettei bizonyítást nyertek, felfüggesztett szabadságvesztéseket adtok, mert a bűntettek iszonyú összegeket vettek el a lakosság tönkre tételére, de járdán álldogálásért közel negyed esztendős letöltendő szabadságvesztéseket osztotok ki, azt mondom:

Halál rátok és teljes családjaitokra, mindenkire visszamenőleges hatállyal, akik akár csak egyetlen ilyen ügyben bíróként, végrehajtóként, ügyészként, politikusként szavazatukat adták vagy tevékenyen megnyilvánultak! Halál rátok, gyerekeitek bordáit tapossuk a tüdejükbe, és bele a hátgerincükbe, ahogyan Zombor Gábor orbánista kecskeméti polgármester teljes családjáét is! Fejük szénné égettessék, meztelen testük feldarabolva hordassék szét a négy égtáj irányába, és akasztassanak nyilvános közszemlére, hogy így járnak eztán is mindenek, akik békés polgárokat puszta létezésükért vagy az Alkotmányban kötelezően előírt állampolgári jogaik gyakorlásáért megtámadni és elhurcolni, bezárni, közérdekű bejelentőként üldözni, tönkre tenni, bebörtönözni, megkínozni mernek! Halál rátok és családjaitokra, utolsó férgek, minden idők Emberiségének legmocskosabb és leglerobbantabb erkölcsű, legmegbukottabb és legordenárébb szemete, és halál mindőtökre, akik a Budaházy-ügyben terroristát kiáltva 30 nap után meghosszabbították az előzetest ajtókormozásért, miközben csak egy-egy bukott ügyeteket nézve is negyed esztendeje közel 100 halálos áldozatot követelő WTC-s minőségű repülőgéprobbantásban sem tettetek még csak titokban érdeklődve sem, hanem a közérdekű bejelentőt üldözitek minden egyéb módszerrel, börtönbe zárásán, ügyeitek nyilvánosságra hozásának megsemmisítésén fáradozva, melyhez ürügyet semmi többet, mint járdán álldogálást és falevélsöprést találtatok!!! Mindegy, csak ne hozza tovább nyilvánosságra, hogy tömeggyilkosságokat követtetek és követtek el, egyértelműen és soha nem látott mennyiségben és mélységben bizonyítva, hogy tömeggyilkosságaitokat és nemzetközi tömeggyilkos terrorcselekményeiteket soha, soha, de soha nem fogjátok abbahagyni, amíg életben vagytok, amíg meg nem ölnek titeket!

TELJES VAGYONVESZTÉS ÉS HALÁL A TÖMEGGYILKOS BAJNAI GORDONRA ÉS MINDEN CSALÁDTAGJÁRA! Magyar lábak tapossanak és rugdossanak titeket és családtagjaitokat halálra, pépessé rugdossák arcotokat, sörétes fegyverekkel végezzék ki anyátokat és apátokat, gyermekeiteket meztelenre vetkőztetve, mint a REBISZ, nemi szerveiket szanaszéjjel rugdosva, hogy még csak véletlenül se szaporodjon ebből a selejtes mocskos féregfajtából egy sem, aztán vágassanak le gyerekeitek karjai és lábai, és szemétként vettessenek ki fejükkel együtt az utcára! Zombor Gábor polgármester háza szemétté tétessék, és valamennyi családtagja szélt nem hordott maradékával saját volt gerendájára szögeztessék fel, cafatokban!

Akik benne voltak a 2006-os járókelő nők, lányok és asszonyok rendőrségre hurcolásában, meztelenre vetkőztetésében, fal felé guggoltatásában, ordítozó fenyegetésében és összerugdosásában, és akiket draskovics- és bajnai-féregpatkány benczével együtt közös bűnszervezetben, budaházyzó életfogytos terroristákként elrejtettek és bűnszervezet létrehozóiként és irányítóiként, megvédtek, és aki elkövetőknek tetteit a kötelezően betechnikázott rendőrségi folyosókon és irodákban telepített titkosszolgálati digitális kamerák minden részletükig és kilétükig rögzítettek – ott egy szó nem hangzott el dolby stereo rögzítés nélkül(!) -, ezek fedezése miatt és nélkül is ezen rendőri moslék bujkáló gyáva hitvány, azóta is nagypofájú draskovics terrorista állomány-állatok felfedésre kerüljenek, a rendőrség összes pártoló tagjával együtt meztelenre vetkőztetve csontjaik brutálisan szilánkosra töressenek, sörétes fegyverekkel, mint draskovics bűnszervezeti védelmében az ügyvédjelölttel és másokkal tették, hátulról és közelről hátba és gerincbe lövettessenek, és amelyik rendőr akár nyíltan, akár titokban ez ellen a végrehajtásig megnyikkanni mer, vagy az ezt megszavazók ellen egy lépést tenni vagy nyilatkozni merészel, mindaz családjával együtt a 2006-os és az indonéz stb. mészárlási példáknak megfelelően családjával együtt végeztessék ki, mocskos állati büdös tetves rohadt ótvar selejt fajtája nagy pofájával együtt szétszaggatva közszemlére tétessék!

A lakosság felfegyvereztessék, a kecskeméti NBH géppisztolyokkal és karabélyokkal minden magyar, indonéz, európai, amerikai stb. gyermeki-, asszonyi és felnőtti áldozatért szitává lövessék, és annak minden 1990 óta volt és lett dolgozója meztelenre vetkőztetve halálra égettessék és rúgdostassék, szaggattassék, vágattassék és tapostassék! Az NBH épülete a földdel egyenlővé tétettessék, és annak helyére a holttestek csontjaiból készíttessék örök mementó arról, hogyan ért véget az a hazug, tömeggyilkos, az utolsó pillanatig tömeggyilkos terrorista, a lakosság és az Emberiség teljes kiirtására és megsemmisítésére szervezett Rendszer és annak minden elmebeteg mocskos petőfista-draskovicsista-szilvásysta-elmebajnaista állata, amely megállás nélkül pusztította a Földet, minden eszközzel, amely a rendelkezésére állt!

Halál rátok, minden rákosi-szintnél mélyebbre süllyedt tömeggyilkosok, és éljen 1789 és 1956, amely mind egy szálig könyörtelenül halomra gyilkoljon valamennyiőtöket!

HALÁLLAL ÉS KÁRHOZATTAL FIZESSEN MEG A VILÁGTÖRTÉNELEM ÉS ANNAK MINDEN URA ÉS ISTENE, UTOLSÓ CSALÁDTAGJAITOKIG BEZÁRÓLAG!

Molnár F. Árpád

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


Follow

Get every new post delivered to your Inbox.